Kulcsszó keresés /


Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

A hiúság a legegészségesebb dolog a világon – idézetek Karl Lagerfeldtől

Karl Lagerfeld Németországban született, azonban húszas évei elején Párizsba költözött, ahol azóta is él és alkot.A 83 éves tervező leginkább dioptriás napszemüvegéről, és jellegzetes lófarokba kötött hajáról ismert. A Chanel vezető tervezője volt, álmodott meg kollekciót a Chloé-nak, dolgozott a Tommy Hilfiger, Balmain, Fendi, Valentino, illetve a H&M márkával is. A szigorú elveiről ismert férfi fedezte és futtatta fel többek között Claudia Schiffert. Nyilatkozatai mindig meglehetősen velősre és kritikusra sikerülnek, melyekből érezni lehet, hogy mindenről és mindenkiről megvan a véleménye, amin nem igen hajlandó változtatni. Következzenek most a legjobb idézetek Karl Lagerfeldtől.

olvass tovább

Rafael Nadal lett a Hilfiger Bold arca!

  • 2015. december 10.

És micsoda tökéletes választás! Az illat sportos, friss és citrusos erőt sugalló, de persze az érzékekre is maximálisan hat.. A modern szenvedélyes és életigenlő férfiak részére készült. A képek pedig magukért beszélnek,és bizony a videot is érdemes megnézni....

olvass tovább

New York Fashion Week: hétvégi összefoglaló

  • 2010. szeptember 13.

Belelendült a New York-i divathét, így a hétvégén már tucatnyi olyan kollekció napvilágot látott, mely itt, Közép-Európában is említésre érdemes. Olyan tervezők és házak bemutatóit tartották meg, mint a Tommy Hilfiger, Victoria Beckham, Donna Karan, Diane Von Furstenberg, Alexander Wang és még folytathatnánk. Hétvégi szemezgetéseink következnek.

olvass tovább

25 éves a Tommy Hilfiger

  • 2010. szeptember 07.

Idén lett 25 éves az Egyesült Államok egyik "nemzeti intézménye", a Tommy Hilfiger. A nyolcvanas, de inkább kilencvenes évek kultikus márkája, szinte védjegye volt, melynek népszerűségéért talán a rapperek tettek a legtöbbet az évezred utolsó évtizedében.

olvass tovább